One Direction Hungary

Az első és egyetlen forrásod 2015 óta

mutasd a többit

Több, mint 100
magyar fordítás

Katt a képre a videó megtekintéséhez

EoMqnXAW8AIlVSV.jpg
EoMqng9W4AIqLxG.jpg
EoMqng8WEAA9V8p.jpg
EoMqng7XUAAvqC8.jpg
EoMqkQWW8AAQGU9.jpg
EoMqkQVXUAAMwNT.jpg
EoMqkQTXUAAHT_t.jpg
EoMpEBpXEAIsQ73.jpg
EoMpD6dW4AMkZIV.jpg
EoMpD5MXUAETbct.jpg
EoMpD_6XYAAW1Ur.jpg
EoMo0o2W8AICsOG.jpg
Glasgow

Rengetegen várták a fiúk tegnapi koncertjét, Glasgow népe már a repülőtéren lencsevégre kapta a négy fiút, amit egy rövid interjú és a műsor követett.

Tegnap délután érkeztek meg a srácok Skóciába, hogy ott adhassanak koncertet. A repülő érkeztével pár lesifotós készített néhány képet, majd mindenki a kocsiba szállva a The SSE Hydro-ba ment, ahol az aznapi koncert zajlott.

Liam és Louis a délután folyamán tovább feszegette a róluk szóló “haragos” pletykákat, a Twitteren viccelődtek azzal, hogy összemérik ereiket, majd a színfalak mögött készítettek egy képet, ahogy haragosan figyelik a másikat, ez fel is került Louis által az Instagramra.

Ezek után úgy volt, hogy a két énekes interjút ad, a riporter viszont mégis Liam helyett Niallel beszélgetett. A fiúk az interjú során elmondják, hogy az új album más hangzású lesz, de nem félnek a rajongók reakciójától, Louist ismét kérdezték a babáról, de csak annyit felelt, hogy nagyon izgatott miatta és biztos benne, hogy jó lesz majd a kicsivel játszani (megj.: nem tűnt valami lelkesnek), valamint Niall azt is elmondta, hogy az esti koncert szerintük remek lesz, hiszen minden új lesz a Glasgowban élő rajongók számára.

A színpadon már azért még is csak jobb volt a hangulat, ismét volt párbaj a vízzel Louis és Liam között, volt Niall és Louis ölelés, LiLo még selfie-t is készített két dal között. A színpadon Niall víz helyett meleg teát ivott a betegségére hivatkozva, Harry pedig ajándékot is kapott egy rajongótól, amit puszikat dobálva köszönt meg.

Nem csak ez volt az oka a fürtös énekes jókedvének, viccei végre fülekre találtak – az első sorokban volt egy apa, aki jóízűen nevetett a Harrytől megszokott tréfákon.

“Van itt egy apuka, aki jobban nevet a vicceimet, mint bármi más! Megígértem magamnak, hogy Skóciában vicces leszek!” – mondta Harry.

CQzDgunW8AAX9oD.jpg CQzDguPWEAAOwNn.jpg CQvhOP6WwAAiErA.jpg CQypaSQUAAAe_Kc.jpg

Galéria linkek

» CANDIDS / PAPARAZZI KÉPEK > 2015 > OKTÓBER 7 – FIÚK LESZÁLLNAK A REPÜLŐRŐL, GLASGOW
» TOURS / TURNÉK > ON THE ROAD AGAIN TOUR (2015) > OKTÓBER 7 – THE SSE HYDRO, GLASGOW, SKÓCIA – 1. NAP

Videók






























Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük