One Direction Hungary

Az első és egyetlen forrásod 2015 óta

mutasd a többit

Több, mint 100
magyar fordítás

Katt a képre a videó megtekintéséhez

EjvpYmLXkAAFfdE.jpg
EjvpYiQWAAETusO.jpg
EjvpYjhWkAM32jL.jpg
EjvpYm2WoAYgAUz.jpg
EjvpSMpXgAEgCsJ.jpg
EjvpSONWAAMVC5d.jpg
EjvpSPIWAAQ0Lbh.jpg
EjvpKrDWsAAzzl2.jpg
EjvpKrIXkAEdsrZ.jpg
EjvpKrJWsAE0Qf7.jpg
EjvpR3MX0AE0Pwa.jpg
EjvpbUjWkAAXKyz.jpg
Harry – Another Man interjú

Korábban beszámoltunk már arról, hogy az énekes hónapokon keresztül munkálkodott a lap szerkesztőivel azon, hogy létrejöhessen az igen ritkán megjelenő magazin 23. száma. Harry a rengeteg kép mellett interjút is készített  Paul McCartney és Chelsea Handler vezetésével, illetve rengeteg fotót is bevállalt régi, illetve új frizurájával is.

A magazint még az is nagyon különlegessé teszi, hogy a rengeteg kép és interjú mellett Harry tárgyait (például az elhíresült naplóját), illetve Gemma Styles (Harry nővérének) gondolatait is megismerhetjük közelebbről.

A magazin szkennelt változatát, illetve a már megjelent HQ képeket megtekinthetitek a galériában!

   

Érdekel az interjú?

CH = Chelsea Handler
PM = Paul McCartney
HS = Harry Styles
AM= Another Man (magazin)

icon-exclamation-circle  Saját fordítás, másolás csak forrás feltüntetésével! Az esetleges félrefordításokért és helyesírási hibákért elnézést kérek, nem minden szót láttam tisztán! A fordítás csak az interjúkat tartalmazza, mások gondolatait, illetve a magazin teljes tartalmát nem!

CH: Szia szívem! Már hiányoltalak!
HS: Szia, nekem is hiányoztál. Mizujs veled?
CH: A tegnapi egy nagyon hosszú éjszaka volt. Nagy vacsoraparti volt a házamban a műsorom miatt és mindenki ott volt körülbelül hajnali háromig. És egy órán belül itt lesz a személyi edzőm is. El tudod hinni, hogy ugyanaz a személyi edzőnk van?
HS: Igen, el, hasonló a testfelépítésünk.
CH: Az egész testünk majdnem ugyanolyan!
HS: Mondasz valamit.
CH: De ugye tudod, hogy erősebb vagyok nálad?
HS: Biztos.
CH: Az vagyok! Szóval… Épp forgattál egy filmet. Azt hallottam, hogy hideg vízben fagyoskodtál egész nap.
HS: Aha! De mókás is volt egyben.
CH: Milyen volt? Ideges voltál?
HS: Igen, az voltam. De szerintem jó lesz.
CH: Hallani akarom, hogy döntöttél amellett, hogy forgatni kezdesz.
HS: Színészkedtem már a suliban is. Ez olyasmi amit mindig is fel akartam fedezni de elfoglalt voltam a banda miatt, szóval sohasem éreztem azt hogy eljött az ideje. Amikor szünetre mentünk, azt gondoltam, majd meglátom, működhet-e a dolog. Ez egy kihívás, de jó érzés kilépni a komfortzónámból.
CH: Milyen volt az első forgatási napod?
HS: Az első napom nagyon hideg volt, homok volt a szememben, őrület volt! A film nagyon
igényes. Sokkoló volt látni milyen nagy az egész folyamat.
CH: Kicsinek érzed magad olyankor.
HS: Igen, nagy pillanat. Elég elmenned ebédelni, száz meg száz ember körül ülni rádöbbent erre az egészre.
CH: A barátom azt mondta, hogy a legjobb rendező, akivel valaha dolgozott Christopher Nolan volt. Az, hogy vele kezdted el a színészetet elképesztő!
HS: Igen, szerencsésnek érzem magam, hogy a részese lehetek ennek. Nagyon király projektnek tűnik. Nagy rajongója vagyok a filmjeinek. Amolyan tisztelet van bennem iránta. Bámulatos esze van, ahogy kidolgozza a dolgokat. Tisztán látszik, hogy sokat kutat és szerintem emiatt van az, hogy nem csak termeli azt a rengeteg filmet. Ez határozottan elvesz az idegességből – tudod, ha valamit rosszul csinálsz, azt el fogja neked mondani.
CH: Tudom, hogy nagyon különálló vagy, hogy sikerült feladnod az ismeretlenségedet?
HS: Azt hiszem ennek különféle megközelítése is lehet. Vannak emberek, akiket egyáltalán nem zavar és ezt csodálom bennük. Más emberek pedig azt mondják a magánszféra hiánya része ennek a dolognak és ezt el kell fogadnod. Szeretek némaságban kimozdulni a barátaimmal és a családommal. Nem hiszem, hogy ettől fura lennék, egyszerűen szeretek együtt lenni a barátaimmal. Nekem ez a normális.
CH: Sok időt töltöttél Los Angelesben, pont olyan volt, mint amilyennek hitted?
HS: Szerintem látogatáshoz rossz hely. Az emberek elmennek oda egy hétre és azt mondják utálják. Mikor megkérdezed őket mit csináltak ott, rögtön megérted az okét, mert a legfurább dolgokat tették. Ez határozottan az a hely ahol furcsa idiótaságokba keveredhetsz, de van pár barátom akik munka miatt odaköltöztek, így egy remek kis csapatom van arrafelé. Az időjárás állandóan rendkívüli. Ha Angliában nősz fel és napos az idő az anyukád egyből jön, hogy “Ki az ágyból, süt a nap!”. LA-ben minden nap ilyen. Nem töltöd tovább az életedet kellemes dolgokkal, nem bánod, ha annyit kell dolgoznod.
CH: Szóval úgy érzed, mintha házas lennél és gyerekeid lennének?
HS: Ennek abszólút semmi értelme.
CH: Nos, ez egy beszélgetés. Olyan, mint bármelyik másik beszélgetésünk.
HS: Igazából ez csak neked nem meglepő. Egy kicsit csalódott vagyok, hogy őszinte legyek.
CH: Ne izgasd magad emiatt. Nem érdekel, ha csalódtál bennem.
HS: Oh, hát, igen. Valószínűleg.
CH: Mit gondolsz, hogy “Mikor fogok találkozni a megfelelő személlyel?” vagy azt gondolod, hogy “Annyi tapasztalatot szerzek, amennyi csak lehetséges és annyi emberrel randizom, amennyivel csak tudok!”? Gondolkodsz a családalapításon?
HS: Alig várom, hogy legyen saját családom, várom már életem azon részét. Jelenleg úgy érzem több tapasztalatot szerzek, ha azokkal mozdulok ki, akik tényleg fontosak nekem és tényleg törődöm velük. Élvezem jelenleg a munkát és ha élvezed a munkádat, akkor a legtöbbet kellene kihoznod belőle. Szeretek a stúdióban lenni és forgatni és nem nagyon zavar a nyaralás kérdése. Nagyon szerencsésnek érzem magam jelenleg, minden, ami a bandával történt jó érzéssel tölt el, nincsenek panaszaim, vagy megbánásaim.
CH: Vége? Ti srácok, fogtok valaha ismét együtt csinálni valamit?
HS: Nem tudom. Amikor elkezdtük, az emberek azt kérdezték folyton, hogy “Mit gondoltok, hogy lesztek öt év múlva?”.
CH: Istenem, utálom ezt a kérdést!
HS: Az emberek folyton ezt kérdezik, ugye? Ez egy bonyolult kérdés. Sosem mondanám, hogy nem fogunk többet együtt csinálni valamit, de jót tesz nekünk, hogy különböző dolgokat fedezünk fel. Talán lesz egy pont, amikor mindenki ismét együtt akar csinálni valamit, de jobb lenne, ha magától jönne a dolog, valahogy úgy, hogy “Hé, mi tényleg együtt akarjuk ezt megint!” Ha így történne, az nagyszerű lenne, soha nem zárnám ki ezt. Az, hogy a bandában lehetek a legfontosabb, legjobb dolog, ami valaha történt velem. Teljesen megváltoztatta az életemet.
CH: Hiszel Istenben?
HS: Azta!
CH: Úgy értem, olyannak tűnsz, mint én, olyan hippi kisugárzásod van. Nem tudtam, hogy vallásos vagy-e.
HS: Örülök, hogy kimondtad, úgy érzem mindenki, aki azt mondja “spirituális vagyok”, elég helytelennek hangzik. De igen, határozottan úgy gondolom, hogy inkább spirituális vagyok, mint vallásos. Nem tartok be szigorúan minden szabályt de úgy gondolom naivitás azt mondani, hogy semmi sem létezik és nincs semmi nagyobb vagy hatalmasabb nálunk. Szerintem ez egy kicsit kicsinyes dolog.
CH: Te is olyan ember vagy, aki úgy gondolja, minden okkal történik?
HS: Hiszek a karmában. Szerintem a “minden okkal történik” bonyolult kijelentés, mert rengeteg szar dolog történik most a világban ami nagyon igazságtalan. Szóval nehéz így szemlélni és azt gondolni “Hát, minden okkal történik”. De határozottan hiszem, hogy van valami – ami nem csak mi vagyunk. Mert, tudod, egy kicsit őrültség azt gondolni, hogy csak mi létezünk. Nem azt mondom, hogy hiszek a földönkívüliekben, de tudod, hogy értem. Te vallásos vagy?
CH: Nem, de én is hiszek a karmában és az energiákban. Hiszem, hogy az emberek okozzák a történéseket, mert túl sok a varázslat, ugyanakkor a szomorúság miatt nehéz azt hinni abban, ami az okok mögött rejlik. Szerintem annak, akinek van esze belegondol ebbe…
Térjünk vissza inkább ahhoz, mikor a One Directionnel léptél fel. Mi tesz egy koncertet jóvá és mi nem? Volt valaha olyan, hogy lementél a színpadról és azt gondoltad, hogy nem volt jó a koncert?
HS: Ha mindent beleadsz, akkor nehéz lemenni a színpadról és azt mondani, hogy elég szar volt. Egyszerűen egy kicsit belemélyedek. Mindig is azt akartam, hogy az emberek jól érezzék magukat. Imádok koncertezni és élő zenét nézni, úgy érzed olyankor, hogy felelősség van rajtad – van egy színpad és egy hely, hogy mondj valamit és az a lényeges, ahogy kihasználod ezeket.
CH: Van kedvenc emléked a színpadról?
HS: Játszani azokon a nagy állomásokon, mikor egy tengernyi embert látsz, az a látvány… Olyankor megállsz egy pillanatra és azt kívánod bár felvihetnéd oda az összes barátodat egy másodpercre, hogy láthassák. Ez nem fogható semmi máshoz, nincs az a drog, ami felülmúlja ezt az érzést. Teljesen bámulatos és természetes dolog. Az érzések visszatérnek hozzád – a látvány, az emberek. Király, hogy az elmédben van pár különleges pillanat, amire visszatekinthetsz.
CH: Ugyanakkor néha lemaradsz róluk. Mikor annyira elfoglalt vagy és turnézól, millió műsort csinálsz, néha előfordul hogy nem figyelsz. Mindig olyan vagyok, hogy “Ez egy újabb olyan pillanat, figyelj, figyelj!”, annyira elvont és a legtöbb ember nem is tapasztal ilyesmit élete során. Néhányan nem is akarnak.
HS: Igen, és nincs az a könyv vagy iskolai tananyag, ami megtanítaná, hogy kezeld, vagy egyáltalán hogy dolgozd fel ezeket. Az ilyen dolgok nagyon szürreálisak. Ezek az emlékek határozottan visszatérnek hozzád, mindegy, hogy egy hónap, vagy egy év múlva.
CH: Oh, anyám, megjött a személyi edző! Most bukkant fel!
HS: Nos, köszönöm, hogy ennyire jó voltál.
CH: Oh, csak próbáltalak jó színben feltüntetni téged!
HS: Köszönöm, nagyra értékelem.


PM: A korai napokban, amikor volt egy kis pénzünk (Beatles), vakációzni mentem Görögországba, Corfura, senki se tudta hol vagyunk, ellentétben Angliával, akkor mindig tudták. Szóval nagyon békés volt Görögország és emlékszem, mentünk vissza a hotelbe és láttam, hogy a szálloda zenekara próbál és velük lógtam. De rávezettem őket arra, hogy vagyok valaki Anlgiában, azt mondtam “Egy bandában vagyok, tudjátok.”, ők pedig csak annyit mondták “Ja, ja, oké.”. Egyáltalán nem érdekelte őket! És azt gondoltam ez remek, mert mindig vissza menekülhetek Görögországba, sosem fogják tudni, ki vagyok. Aztán amikor legközelebb arra jártam, már tudták, ki vagyok én… Akkor volt az első pillanat, hogy rájöttem “Hupsz, ez őrületes lett!”
HS: Én a legtöbbször csak hazamegyek. A szüleim még mindig ott élnek, ahol felnőttem, szóval egyike azoknak a helyeknek, ahol úgy érzem, a legjobban el tudok tűnni, ha arra lenne szükségem. Sokszor vissza megyek Chesire-be és végigjárom azokat a földeket, ez az egyike azoknak a dolgoknak, amik nem változnak, nem számít mi történik. Jó, hogy vannak ilyenek, amik nem változtak tíz éves korom óta. Szerencsés vagyok, hogy még mindig van egy támpontom ott.
PM: Ugyanez a helyzet velem Liverpoollal, visszamegyek és látom a családom. Lehetek híres, de a szemükben mindig a “mi kis Paulunk” leszek. Ez a földre szegez, ugyanazokat a sétákat teszem meg, amit gyerekként is.
HS: Ha ki tudsz lépni az őrültségből és értékelni tudod a tényt, hogy ez nem hétköznapi, látod, mennyire bámulatos dolog egy pillanatra, az rendben van. Ha csak azt gondolod, hogy ilyen az élet, akkor veszítesz. Jó dolog, hogy vannak olyanok, akik elmondják, ha idióta vagy és tévedsz. Szerintem ez annyira fontos, mint hogy legyenek olyanok, akik ösztönöznek néha. A hazatérés valószínűleg mindig a válasz.
PM: Igen, egyet értek veled. Pont ezért fogok haza menni veled, Harry!
HS: Anyukám imádná!
PM: A liverpooli családomban senki sem különleges. Az idősebb nagynénik és nagybácsik és szülők voltak az egyetlenek a családban akik távolról voltak különlegesek, de a gyerekek egyáltalán nem voltak azok. Még akkor is, amikor a Beatles híres lett, az volt, hogy “Oké Paul, hogy s mint? Van egy sereeeeeged” én meg “oké, folytasd csak!”.. Ez csak emlékeztet arra, ki is vagy, ki voltál és mindig visszatértem Liverpoolba felfrissülésért. Úgy éreztem, ismét önmagam vagyok.
AM: És mi volt a legfurább dolog, amit egy rajongó tett a figyelmedért?
PM: Az, hogy bejön a szállodai szobádban meghívás nélkül elég jó hozzá. Elég sok incidens eszembe jut, de amikor Miamiban voltunk egy lány beosont a hotelszobámba, aki kiderült, egy Playboy nyuszi volt. Azt gondoltam “Azta, ez remek!”, ugyanakkor nem volt az. Rengeteg ilyen történik, remélhetőleg a legtöbbet elfelejted.
HS: Kérdezhetek én is? Amikor először lettél egymagad a bandaság után, milyen volt a kreatív oldalad? Nyilbán sok tudás volt benned mikor a bandában voltál, volt valaha olyan gondolatod hogy “Vajon helyes-e, ha másképp csinálom?”? Hogy közelítetted meg az első kreatív tapasztalatodat?
PM: Na igen, mikor a Beatles feloszlott, épp zeneszerzésben voltam. Szóval valami nagyon egyszerűt csináltam, az volt az első albumom, amit valaha kiadtam egyedül, a McCartney. Csak kipattant a rendszeremből. Nem nagyon gondoltam bele, csak megcsináltam. De aztán jött a bonyolult része – a gondolkodás. “Most hogy csináljam, legyen olyan hangzása, mint a Beatlesnek? Vagy próbálgassak és egy teljesen más irányba haladjak, készítsek olyat, ami teljesen más, mint a Beatles?”. Így elkezdtük a Wings-t, aztán úgy voltam vele “Csessze meg, írok pár olyan cuccot, amit írni szeretnék és nem érdekel hogy a Beatles talán már felhasználta!” Amint ez meg lett alapozva pár slágerrel, mint a Jet és a Band on the Run és hasonlók, úgy voltam vele most már ismét jöhet a Beatles, mert egy ponton bizonyítottam magamnak. Manapság sok Beatles dolgot csinálok, már nem számít, bármit teszek, boldog vagyok. De először egy kicsit bonyolult volt, ezt el kell ismernem.
HS: Ami jó nekem, hogy nem távolodom el a banda érzéstől úgy, mintha nem lettem volna képes arra, hogy azt tegyem, amit akartam. Imádtam és az volt, amit akartam, de élvezem most a zeneszerzést, az új dolgok kipróbálását. Azt kérdezgettem magamtól “Mit akarok mondani?”
PM: Ez jó szakasza az életednek, miután elhagytál valami nagy és híres dolgot és most igazából a magad dolgát csinálod, ez remek lehet. Örülök, hogy élvezed.
HS: Köszi! Te jelenleg turnén vagy?
PM: Igen, holnap este Norvégiába megyek és aztán a Children in Neednek csinálok majd valamit, ami teljesen ellentétes. A Norvégia dolog egy nagy stadion és egy éjszakával később egy kis bár, a legkisebb színpaddal. Ami jó móka, szeretek így kikapcsolódni. Szóval ja, most is kint vagyok.
HS: Hogy jutottál el a rengeteg emberrel való turnézástól egészen azokig a dalokig, amiket valaha írtál és ahhoz, hogy így csináld?
PM: Jó volt, tényleg, mert ott volt a szabadság. Mikor a csapatban voltam, minden neked készült. Egy buborékban élsz. És ez egyrészről jó, de néha eleged tud lenni belőle.
HS: Ahogy mondtad, ez egy buborék, amiben dolgok történnek körülötted és ez nem a való élet. Bámulatos, de nem realisztikus. Szóval mikor kilépsz belőle jó érzés mindennel érintkezni.
PM: Igen, jó érzés visszatérni a valóságba.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük