One Direction Hungary

Az első és egyetlen forrásod 2015 óta

mutasd a többit

Több, mint 100
magyar fordítás

Katt a képre a videó megtekintéséhez

EoMqnXAW8AIlVSV.jpg
EoMqng9W4AIqLxG.jpg
EoMqng8WEAA9V8p.jpg
EoMqng7XUAAvqC8.jpg
EoMqkQWW8AAQGU9.jpg
EoMqkQVXUAAMwNT.jpg
EoMqkQTXUAAHT_t.jpg
EoMpEBpXEAIsQ73.jpg
EoMpD6dW4AMkZIV.jpg
EoMpD5MXUAETbct.jpg
EoMpD_6XYAAW1Ur.jpg
EoMo0o2W8AICsOG.jpg
Harry egy órás műsorral tér vissza

Az énekesről egy ideje nem hallani semmit, azonban mindig tudja, hogyan bukkanjon fel úgy, hogy az egész média róla beszéljen. A Carpool Karaoke sikeres epizódjai, valamint a múltban már többször előforduló 1D események után Harry most úgy döntött, ismét megpróbálkozik a televíziózással, ezúttal pedig egy teljes órán át élvezhetjük majd a jelenlétét.

A BBC Music jelentette be a nagy hírt, a show házigazdája Nick Grimshaw lesz majd. Az egy órás adásban Harry új albumáról fog énekelni olyan dalokat, amiket eddig sosem adott elő, emellett beszélgetések is lesznek majd az énekessel.

A bejelentésből az is kiderül, hogy bár az egészet Augusztus 30.-án fogják leforgatni a BBC stúdiójában, Manchesterben, viszont csak Novemberben láthatják majd a rajongók.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük