One Direction Hungary

Az első és egyetlen forrásod 2015 óta

mutasd a többit

Több, mint 100
magyar fordítás

Katt a képre a videó megtekintéséhez

EoMqnXAW8AIlVSV.jpg
EoMqng9W4AIqLxG.jpg
EoMqng8WEAA9V8p.jpg
EoMqng7XUAAvqC8.jpg
EoMqkQWW8AAQGU9.jpg
EoMqkQVXUAAMwNT.jpg
EoMqkQTXUAAHT_t.jpg
EoMpEBpXEAIsQ73.jpg
EoMpD6dW4AMkZIV.jpg
EoMpD5MXUAETbct.jpg
EoMpD_6XYAAW1Ur.jpg
EoMo0o2W8AICsOG.jpg
Julian Bunetta interjú

A híres és sikeres zeneszerző már négy éve dolgozik a fiúkkal, a Rolling Stone újság készített egy interjút vele, amiben a One Direction dolgairól mesél nekünk.

“Szeretném azt hinni, hogy legalább számomra, ezek a dalok nem egyhangúak, lírikusak és akusztikusak” kezdte Julian Bunetta, aki 2012. Take Me Home album óta ír és dolgozik együtt a One Directionnel. “Annyiszor végighallgattam az albumot, ahányszor te sosem fogod. Ezt garantálom. Még mindig vannak elemek, amik meglepnek és kis dolgok, amiket felfedezek, apró hangok, amiket hallok és pici kifejezések, amiken elgondolkodom: Huh, ezt akarta mondani? Tőlem szedte? Hogy nem vettem észre első alkalommal?”

Mikor kezdtétek elkészíteni és felvenni a Made in the A.M. albumot?
Márciusban kezdtük, Londonban. John (Ryan) és én Japánba repültünk előtte még Februárban, hogy szarságokról beszélgessünk, kiruccanjunk, látni, hogy hol is vagyunk mindannyian, mert a fiúk turnén voltak az első írásos alkalommal. Aztán jöttünk Londonba és a fiúkkal ott találkoztunk.

One Direction

Mozgalmas menetrendjük volt a turné alatt. Hogyan írtatok Johnnal és vettétek fel azokat ilyen mozgalmasság mellett?
Nem írsz ilyen menetrend mellett, mert nem tudsz. Közbe kell ékelned az írást. Csak bele kell vágnod és írnod kell. Egy totál káosz, de csodálatos is. Mindegyikőjük élvezi, hogy dalt ír és repülget össze-vissza.  Senki sem megy egy helyre egy táblázattal, egy szabálykönyvvel, egy iránytűvel és szögmérővel, hogy dalt írjon…. Életem legjobb pillanatainak egy részét ezekkel a srácokkal töltöttem. Miközben beszélgetünk, írunk, bulizunk és eszünk, a legjobb pillanatainkat töltjük és a dalok megszületnek, míg mi ezeket csináljuk.

Hogyan fejlődtek és nőtték ki magukat dalszerzőkké 2012. óta?
Sokkal magabiztosabbak lettek. Az írásmódjuk tükrözi, hogy kik is ők, de  már most sokkal magabiztosabbak… Mikroszkóp alatt figyelték meg a szerzőkké válásuk folyamatát, ami nagyon előrelendítette őket, mert nagy volt a nyomás. Mindent súlyossá tesz a helyzet, amiben vannak, de tudják, hogy mit szeretnének és tudják, hogy mit nem. Valamilyen módon sokkal magabiztosabbak, mint korábban. Ennek ellenére van, hogy körbeülünk és kérdezgetik: Ez jó? Nem tudom! Ki tudja?

Úgy tűnik, mintha Liam és Louis lennének a legtöbbször partnerek a dalszerzésben.
Azok a srácok írtak pár klasszikust. A folyamat maga érdekes mert sokan vannak a szobában. Ott vagyok én, Louis, Liam, Jamie (Scott) és John. Vagy Ed (Drewett) és Wayne (Hector) Jamie helyett. Mindenki nagyon makacs és nagyon, nagyon tehetséges, szóval sokszor alakul ki veszekedés. Néha napokig tart, míg egyet nem értünk valamiben. Jó kis harcok!

Mit várhatunk az albumtól?
“History.” … “The End of the Day.” “I Love You Goodbye.” “Hey Angel.” Ezek azok a dalok, amik jó ötös esszékhez készültek, az is biztos.

Hogy-hogy?
Többféleképpen értelmezhetőek. Mind tudjuk min mentünk keresztül; hogy Louis min ment keresztül, Harry, NIall és Liam miket élt át. Mind ugyanazon az érzésen estünk át, de más feldolgozásban. Valakinek meghasadt a szíve. Valaki elvesztette egy családtagját. Valaki a kutyáját. Egyszerre éltünk át hasonló dolgokat, mint egy új barátnőd, egy új kalandot, új házat vagy zavartságot. Annyi érzelem van bennünk, és mindenkinél ugyanazok. 33 éves vagyok. A banda 21-23. Minden dalban benne van mindenki tapasztalata és próbáljuk elmondani, mit érzünk, ugyanakkor adunk egy esélyt, hogy mindenki meglássa bennük a saját tapasztalatát. … Rengeteg szeretet és veszteség és siker és bukás jelenik meg bennük, és nagyon élveztük megcsinálni ezeket. Ez az igazság.

Mikor az emberek fiúbandákról beszélnek, rájuk kerül egyfajta megbélyegzés, hogy ők a pop zene gépezetei. Érezted ezt a stigmát mielőtt elkezdtél velük dolgozni?
Igen! Mielőtt találkoztam volna velük, nem hallottam felőlük semmit vagy tudtam volna róluk valamit… Savan (Kotecha) lejátszotta nekem a What Makes You Beautifult, pontosan emlékszem mit mondtam neki utána. Egyből. Remélem ő is emlékszik.

Mit mondtál neki?
Az titok.

Még rávezetést sem kapunk?
Nézd, hallottad már azt a dalt? Mit gondolsz róla?

Fülbemászó és szórakoztató.
Nincs is több, amit lehetne rá mondani. Ki az az ember, aki egy stigma-felhőz kreál? Miért hallgatunk rájuk? Szerintem tudom, kik ők, de nem tudom, hogy azok az emberek hogy tudnak leülni és dönteni a zene mellett. Hogy lehet, hogy az emberek, akiknek a legnagyobb hangjuk van általában azok, akik nem beszélnek sokat a zenéről, pont mint én és a barátaim? Ez páratlan. Mindegy, hogy jazz vagy klasszikus, R&B vagy hip-hop, pop vagy indie, annyira érdekes, hogy páran hogyan kreálnak stigmát abból, hogy mi a jó, vagy mi nem, és nem is igazán tudnak róla sokat a többiről.

A rajongótáboruk nagy része tinilány, és az emberek nem mindig akarnak olyan zenét hallgatni, amit a fiatal nők szeretnek.
Úgy van! És ismételten, miért van ez? Miért nem kedvelik az emberek azt, amit a tinilányok szeretnek? Miért nem akarják az emberek, hogy a fiatal hölgyek boldogok legyenek, táncoljanak és mosolyogjanak? Ki az az ember, aki azt mondja, hogy akármit, amiért a tinilányok megvesznek, élnek és táncolnak – ami kurvára bearanyozza a világot – nem “menő”? Ki az? Hol a hangja? Melyik faszfejnek a hangja az?! Miért akarok letörölni valakinek a mosolyát?

One Direction

Milyen tapasztalat volt látni a One Direction élőben és látni azokat a fiatalokat, női rajongókat, akik a fiúkért sikítottak?
Nagyon, nagyon erőteljes ez az egész. Az első koncertem még a fiúkkal való találkozásom előtt történt. Azt hiszem a Royal Albert Hall-ban volt. Emlékszem, Johnnal ültem ott. A különbség az volt, hogy fiúként csak ülnél ott és szórakoznál a színpadon lévő srácokkal. Mikor fiatal voltam, és még éltek az olyan bandák, mint az N’Syncs, próbáltad leutánozni őket, hogy menőnek tűnj és így a csajok azt higgyék, hogy menőbb vagy, mint a színpadon lévő fickók. Ezt nem tudnád megtenni a One Directionnel, mert ők csak úgy lézengenek a színpadon. Nem próbálnak mások lenni, mint amik valójában. Eléneklik a részeiket, viccelődnek. Egyszerűen csak ott vannak és olyan érzésed van, hogy “Ember, olyan szórakoztató lenne ott lenni velük!”, a megszokott “Oh, nézz rájuk, megtanulom a koreográfiájukat!” helyett. Nem tudom, mire számítottam, de határozottan nem azt, amire nem lehetett számítani. Egy egyszerű utólagos bölcsességnek tűnik. Ez nem nagy tudomány. Csak pár srác mulat a színpadon. Többek egyszerű rock bandánál.

Amilyen masszív a 1D most, aggódtok, hogy a hallgatók túl sok időt fognak tölteni azzal, hogy megfejtsenek dolgokat, például, hogy a dalok Zaynről szólnak-e vagy egy sima történetről van-e szó?
Az emberek átmeneti dolgokat keresnek, ahelyett, hogy széles körben gondolkodnának. Különben is, ami lejön az embereknek, az lejön. Ha utálni akarod a bandát, meghallgatod az albumot és utálni fogod. Ha minden, amit akarsz, az szeretni a One Directiont, akkor meghallgatod az albumot és szeretni fogod őket. Az lesz benne, amire szükséged lesz, és ott, ahol kell. Az, amitől nem tartok, hogy ezeket a dalokat évek múltán is hallgatni fogom, mert tudom, hogy így lesz.

Szerinted ez a legjobb albumuk a fiúknak?
Természetesen nem! A legjobb még hátra van.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük