One Direction Hungary

Az első és egyetlen forrásod 2015 óta

mutasd a többit

Több, mint 100
magyar fordítás

Katt a képre a videó megtekintéséhez

EjvpYmLXkAAFfdE.jpg
EjvpYiQWAAETusO.jpg
EjvpYjhWkAM32jL.jpg
EjvpYm2WoAYgAUz.jpg
EjvpSMpXgAEgCsJ.jpg
EjvpSONWAAMVC5d.jpg
EjvpSPIWAAQ0Lbh.jpg
EjvpKrDWsAAzzl2.jpg
EjvpKrIXkAEdsrZ.jpg
EjvpKrJWsAE0Qf7.jpg
EjvpR3MX0AE0Pwa.jpg
EjvpbUjWkAAXKyz.jpg
Válaszolt a panaszokra a Ticketmaster

A napokban írtam arról, hogy sajnos a túlterhelés miatt több jegyet sikerült eladniuk, mint amennyi hely volt Harry turnéjára, sokak jegyét lemondták és nagy felháborodást keltett többek között az is, hogy a rajongóktól vonták meg a jegyeket, miközben több újság és más cégek is béreltek maguknak helyet az első sorba. A rengeteg panasz úgy látszik most elérte hatását, ha új helyszínekkel nem is, de pár hellyel bővíteni fogják a koncerteket.

A bejelentést a Ticketmaster tette meg, de Harry nevében is beszéltek, hiszen az énekessel együtt próbálták kitalálni, hogyan lehetne helyrehozni a hibát, amit vétettek jegyeladáskor. A végső döntés sem tökéletes, azonban ez reményt adhat pár elkeseredett rajongónak, hogy mégis részt vehessen a koncerten.

Azok a rajongók, akik vettek jegyet, de végül hoppon maradtak egy rendszerbe kerültek a napok során, emellett megnézték, hogy mennyi hellyel tudják bővíteni a koncerteket, hogy még pont elég legyen a tér. Mindezek után a Ticketmaster bejelentette, az “áldozatok” egy része kapni fog majd egy linket, amivel tudnak a limitált számú jegyekből maximum kettőt vásárolni. Hozzátették, a linkek és a kódok még nem biztosítják a sikeres vásárlást, hiszen sokan mások is harcolni fognak a helyekért. Minderre holnap kerül majd sor és csak két óráig lesznek a kódok elérhetőek, így a megmaradt jegyeket újabb csoportnak tudják továbbítani.

A Ticketmaster Harry és a maga nevében is elnézést kért a kellemetlenségekért és remélik ezzel enyhíteni tudják majd a fájdalmat.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük