One Direction Hungary

Az első és egyetlen forrásod 2015 óta

mutasd a többit

Több, mint 100
magyar fordítás

Katt a képre a videó megtekintéséhez

EoMqnXAW8AIlVSV.jpg
EoMqng9W4AIqLxG.jpg
EoMqng8WEAA9V8p.jpg
EoMqng7XUAAvqC8.jpg
EoMqkQWW8AAQGU9.jpg
EoMqkQVXUAAMwNT.jpg
EoMqkQTXUAAHT_t.jpg
EoMpEBpXEAIsQ73.jpg
EoMpD6dW4AMkZIV.jpg
EoMpD5MXUAETbct.jpg
EoMpD_6XYAAW1Ur.jpg
EoMo0o2W8AICsOG.jpg
Zayn a GQ címlapján

Niallel ellentétben Zayn nem csak a kamerák elé vetette magát egy fotósorozatért, de még interjút is készítettek vele, amit most elhoztam nektek magyarul is!

a GQ magazin cikkírója tökéletesen lefestette a képet, hogyan is készült az interjú. Zayn szabadidejében elvonul a világ elől, olvas, zenét hallgat és szerez, a barátaival és családjával van. Most is egy hajón találkozott a riporterrel, aki észrevette, nagyon sokat cigizik Zayn.

Többször megpróbáltam leszokni róla, de egyszerűen szeretem szívni. Ilyen egyszerű – mondta, mikor rákérdeztek a függőségére.

Zayn, ahogy azt megszokhattuk tőle, most is őszintén válaszolt a feltett kérdésekre. Például bevallotta, hogy nem igazán jó a csapatmunkában, annak ellenére, hogy öt évig egy banda tagja volt.

Nem igazán vagyok jó a csoportos szituációkban, mikor sokan engem néznek. Mikor azt mondja valaki, hogy sztár, akkor mindenki egy olyan karakterre gondol, aki uralja a szobát, arrogáns és magabiztos. Én nem ilyen srác vagyok, szóval már sztár sem akarok lenni.

Ennek ellenére Zayn nem érzi úgy, hogy kiszállna ebből az életből. Hamarosan megjelenik a második albuma, noha a turnézás még mindig távol áll tőle. A divatiparba is belekóstolt, így felmerült a kérdés, idén miért nem jelent meg a Met gálán.

2016-ban elmentem rá, de nem úgy, hogy komolyan vegyenek – emlékezett vissza. – Viccnek fogtam fel! Úgy mentem oda, hogy a kedvenc Mortal Kombat karakteremnek öltöztem be, Jaxnek! A Met Gála nem feltétlenül olyasmi volt, amiről tudtam, vagy ismertem. Az akkori stylistom mondta, hogy jót tenne, ha elmennék. És nem számít, mennyire vagy erős mentálisan, mindig vannak dolgok, amiket meg kell tenned. Ez nem olyasmi, amit magamtól megtennék. Inkább ülök otthon, és csinálok valami produktívat, minthogy méregdrága ruhákban végigvonuljak a vörös szőnyegen… Hogy a vörös szőnyegen nyomassam a “Nézzetek rám, fantasztikus vagyok!” cuccot, az nem én vagyok.

A riporternek ezek után felmerült a kérdés, vajon emiatt alakult úgy, hogy véget ért Gigi Hadiddal a kapcsolatuk? A pár két évig járt együtt, Gigi pedig a lehető legmagabiztosabban, és a lehető legdrágább ruhában csillogtatta meg szépségét a Met Gálán. Ami, ezek szerint, nem olyasmi, amit Zayn szeret.

Megértem, ha az emberek jól érzik magukat tőle – mondta. – Gi ellopta az estét! Az ólomüveg a ruháján…. Mindenki más keresztet vetett körülötte!

Zayn sokat változott az évek alatt. Miután kilépett a One Directionből 2015-ben, sok emberrel veszekedésbe kezdett, köztük Naughty Boy-val és Louis Tomlinsonnal.

Soha többet nem akarom, hogy más emberekkel kereszteződjön az utam. Mindössze csak látni szeretném a világot a saját szemeimen keresztül.

Zayn felnőtt, és mindezt nők között tette. Három lánytestvére, édesanyja, valamint volt barátnőjének női tagjai mindig ott vannak mellette. Gigi édesanyja, Yolanda, aki Kris Jenner-féle jellemmel lett megáldva, Zayn belső körébe tartozik.

Jól kijövünk egymással. Nagyon menő anyuka! Bak, ugyanaz a csillagjegyünk.

Zayn azt is elárulta, jelenleg a legjobb barátja egy fiatalabb unokatestvére, emellett a menedzserével is remek a kapcsolata. Úgy tűnik, az énekes már nem beszélget hírességekkel, noha Niall előző héten egy interjúban azt mondta, nagyjából három hete beszélgetett Zaynnel, aki állandóan változtatja a telefonszámát.

Ezekkel az online platformokkal a markodban, miért nem raktál fel magadról semmit sem korábban? Ezt kérdezte tőlem Simon Cowell az X-faktoros meghallgatásom után. Nem igazán éreztem úgy, már akkor sem, hogy én lennék, ha a hálószobámban énekelnék, aztán feltenném azt a netre, hogy milliók nézzenek online. Ezért mentem az X-faktorba, csak a móka kedvéért, hogy lássam, mi lesz belőle – emlékezett vissza.

Nem titok többé, hogy Zayn nem szerette a One Direction zenei hangzását.

Az elképzeléseim nem mindig ütköztek azzal, ami valójában történt a bandában – mondta.

Miután kilépett, Zayn gyorsan kiélvezte a szabadságát, és megtette, amiket a bandában nem tudott. Befestette a haját, a szexről énekelt. Ugyanakkor hirtelen rengeteg ellenségre tett szert, akik megpróbálták irányítani őt, és emiatt úgy érezte, hogy összezavarodott és féktelen lett. Úgy érezte, az egyetlen módja annak, hogy földhöz ragassza magát az volt, ha mások elvárásait hátrahagyva csak önmagának felel. Öt évet töltött azzal, hogy irányították, és belebetegedett. Zayn elmondta, a szabadság mérgező lehet, és ő rengeteg mérgezést szenvedett el, mikor szólózni kezdett.

Nem igazán barátkoztam a bandában. Egyszerűen nem tettem meg. Ez nem olyasmi, amiről félek beszélni. Egyszerűen nehezemre esik megbízni másokban. Producerek, zenészek, szabók, stylistok, menedzserek… Minden őrületessé vált. Túl sokat kaptam a partizásból, folyton kimozdultunk. Túlságosan zavart voltam tőle – mondta, emiatt is költözött New Yorkba, távol a Los Angelesben átélt állandó bulizásoktól.

Ezek után a riporter felhozta Lil Peepet, aki ugyanannál a menedzsernél dolgozik, mint Zayn. Megemlítette az énekesnek, hogy eléggé szégyen, hogy még sosem találkzotott Lillel, aki hasonló személyiségnek tűnik, mint Zayn. Főleg, hogy ő is tele van tetoválva. Zayn erre felnevetett.

Nem barátkozom az emberekkel csak azért, mert mindkettőnknek vannak tetoválásai. Sok ember odajön hozzám azzal a szöveggel, hogy “hé! Vannak tetkóim, és neked is vannak, legyünk barátok!”, én pedig mondom nekik, hogy nem leszek a barátod csak ezért. Nagyobb mélységeim vannak ennél.

Szóba került a vezetés is. Zayn egy ideje már Amerikában él, ahol teljesen más a vezetőség, mint Angliában. Az énekes elmondta, nincs nagyon baja azzal, ahogyan az Egyesült Államokban működnek a dolgok.

Angliában azt mondják, “Kapd be, sikeres vagy!” Ez nem egy kellemes hozzáállás. Mikor Amerikába jössz, egy kicsit meglepődsz: Ezek az emberek tényleg ilyen valódiak? Tényleg érdeklődnek irántam? Beszélgetni akarnak veled? És tényleg ilyenek, ami nagyszerű! Szerintem a világ többi részén tévesen írták le az országot, mert itt mindenki támogat másokat, nem számít a szín, a származás, a szexualitás, vagy a besorolás. Az emberek itt természetüknél fogva meg akarnak ismerni. És ez az, amit híresztelni kéne Amerikáról!

Talán vezetned kéne itt egy irodát! – javasolta a riporter.

Talán. Az menő lenne! Úgy érzem, ez egy gyönyörű hely (a jelenlegi politikai klímának köszönhetően), az emberek kifejezik, hogyan éreznek a szülőföldjükkel, az örökségükkel és a származásukkal kapcsolatban. Itt mindenki összetett. Ha amerikai vagy, összetett vagy. Én így érzek – ez egy gyönyörű hely, és gyönyörű időszak az élethez.

Zaynt arról is kérdezték, hogy mit érez a folytonos paparazzókkal kapcsolatban, akik állandóan a háza, valamint Gigi apartmanja előtt vannak. Az énekes régebben kiakadt rajtuk, most viszont már kihasználja a lehetőséget.

Így promotálom magam. Én kimegyek, ők lefotóznak. Kiakadhatok, hogy megsértik a magánéletemet, vagy kihasználhatod és azt mondhatod “Oké, ha fényképezni akarnak, csinálják csak. Őket kifizetik, és én is jól járok vele.”

Zayn és Gigi Hadid ugyan egy ideje már nincsenek együtt, az emberek sokáig úgy gondolták, ők ketten csak a karrierjük miatt kerültek össze. Zayn most erről is elmondta a véleményét.

Ha egy kapcsolat a karriered miatt van, akkor kibaszottul elmehetsz innen! Semmiképp nem lennék benne. Viszlát!

És hogy ő és Gigi újra összejöttek-e?

Nagyon hálás vagyok, amiért megismerhettem őt. Együtt megyünk ki a farmra. Vannak közösen lovaink. Mikor lovagoltunk, egy komplett idiótának tűntem, míg ő vérbeli profinak. Még mindig jó barátok vagyunk, és állandóan tartjuk a kapcsolatot. Nincs harag közöttünk. Felnőttek vagyunk, nincs szükségünk arra, hogy belevonjuk a sajtót is, ahogy az emberek azt elvárnának. Nagyon negatív tudtam lenni a kapcsolatunk elején. Lehetett a serdülőkör, vagy a tesztoszteron-szintem, vagy bármi más szarság, amin a testem keresztülment akkoriban, de ő mindig ott volt, és segített, hogy meglássam a dolgok pozitív oldalát.

A képeket megnézhetitek az oldal galériájában!

http://onedweb.flaunt.nu/gallery/albums/userpics/10002/thumb_zayn0.png http://onedweb.flaunt.nu/gallery/albums/userpics/10002/thumb_zayn1.png http://onedweb.flaunt.nu/gallery/albums/userpics/10002/thumb_zayn3.png http://onedweb.flaunt.nu/gallery/albums/userpics/10002/thumb_zayn7.png http://onedweb.flaunt.nu/gallery/albums/userpics/10002/thumb_zayn4.png

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük