One Direction Hungary

Az első és egyetlen forrásod 2015 óta

mutasd a többit

Több, mint 100
magyar fordítás

Katt a képre a videó megtekintéséhez

EoMqnXAW8AIlVSV.jpg
EoMqng9W4AIqLxG.jpg
EoMqng8WEAA9V8p.jpg
EoMqng7XUAAvqC8.jpg
EoMqkQWW8AAQGU9.jpg
EoMqkQVXUAAMwNT.jpg
EoMqkQTXUAAHT_t.jpg
EoMpEBpXEAIsQ73.jpg
EoMpD6dW4AMkZIV.jpg
EoMpD5MXUAETbct.jpg
EoMpD_6XYAAW1Ur.jpg
EoMo0o2W8AICsOG.jpg
“Interjú az exemmel”

Mondhatná Niall, hiszen tegnap este egy rádiós interjút adott, azonban beszélőpartnere Marty mellett Melissa Whitelaw volt, az énekes régi kiszemeltje, akivel többször is elment randizni évekkel ezelőtt. Úgy tűnik a két fiatal a kapcsolat csődbemenése után is barátok maradtak, viszont az interjú során le se tagadhatták múltjukat, sok volt a baráti flört két kérdés között.

Az interjú során kiderült, hogy Niall nyolc percen át keresett egy pár zoknit, valamint az is, hogy az I wnat to write you a song c. dalban Ő írogat a háttérben. Elmondta továbbá azt is, hogy nagyon furcsa volt kiadnia a This Townt, de ezt minden új dalnál érzi, mert ugyan Te magad jónak tartod a dalt, nem lehet tudni, hogy a világ mit fog szólni hozzá, főleg ez alkalommal, hogy szóló slágerről volt szó.

Marty azt is megjegyezte, hogy nem érzi úgy, Niall szünetre vonult volna a bandával, hiszen nincsen sok szabad ideje. Niall egyetértett a műsorvezetővel, elmondta, hogy nem szeret sokáig egy helyben ülni és az év eleji 30 napos utazások után ismét unatkozni kezdett, így ült be a stúdióba zenét szerezni. Szóba került Liam és a többi fiú tevékenysége is, Horan viszont elmondta, nagyon örül annak, hogy társai továbbra is a zenével foglalkoznak, mert így ha ismét együtt kezdenek el dolgozni, meg tudják osztani új tapasztalataikat egymással.

Az énekes ma az itv stúdióját látogatta meg, készített sok-sok képet rajongókkal, amiket megtekinthettek a galériában! Harryt tegnap este látták, edzőterembe ment az egyik barátjával.

    

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük