One Direction Hungary

Az első és egyetlen forrásod 2015 óta

mutasd a többit

Több, mint 100
magyar fordítás

Katt a képre a videó megtekintéséhez

EoMqnXAW8AIlVSV.jpg
EoMqng9W4AIqLxG.jpg
EoMqng8WEAA9V8p.jpg
EoMqng7XUAAvqC8.jpg
EoMqkQWW8AAQGU9.jpg
EoMqkQVXUAAMwNT.jpg
EoMqkQTXUAAHT_t.jpg
EoMpEBpXEAIsQ73.jpg
EoMpD6dW4AMkZIV.jpg
EoMpD5MXUAETbct.jpg
EoMpD_6XYAAW1Ur.jpg
EoMo0o2W8AICsOG.jpg
Jonathan Ross Show

Tegnap került levetítésre az az interjú, amit a fiúk még napokkal ezelőtt felvettek. A Jonathan Ross által vezetett műsorban a nevetés garantált, ezt… garantálom(?)

Valószínűleg lefordítom majd a huszonkét perces interjút (főleg mert Panni is kérte, mellékesen köszönöm/köszönjük a kedves szavakat), mert egyszerűen nem tudtam egy percet sem kibírni nevetés nélkül! A műsorvezető poénosan hozta fel Zayn kilépését is, ami eléggé szomorú téma, azonban Harry is szakadt a nevetéstől, aki komolyan szokta venni az ilyeneket.

Felhozta a tavalyi mosdó-incidenst is, hiszen Niall kikéredzkedett könnyíteni magán még 2014-ben. Elmondta, hogy idén a műsorkezdés előtt mindenki végig lett kérdezve, hogy volt-e wc-n, Niall pedig hozzátette, hogy a “két perc múlva kiengedlek”-ből tizenöt perc lett. Szóba került a turné, az érzelmekre is rákérdezett Jonathan és nem maradhatott el a Tettem-Nem Tettem játék sem, amit már jól ismerünk Ellen műsorából.

Sosem voltam meztelen nyilvánosság előtt! – itt mindenki tagadta a dolgot.
Sosem szívtam el egy joint-ot! – Niall soha, azonban a másik három eléggé egymásra nézett, majd Harry megkérdezte, mi a következő kérdés.. Hupsz! Louis nagy mosollyal mutatta fel ezek után a Never táblát, akit követett a másik kettő delikvens, azonban ezt már senki se hitte el.

Az interjú többi részét este megpróbálom elmesélni, ma szabad lettem volna, de hát nem én döntöm el, mikor van szabadnapom… Legyetek jók, és sietek!


CURNcM-U8AAu146.jpg CURNFnyUAAA8WA9.jpg CURNjUsVEAIgkgu.jpg CURNpx8UwAAZ-rp.jpg

Galéria linkek

» TELEVISION / TELEVÍZIÓ > 2015 > NOVEMBER 21 – JONATHAN ROSS SHOW, LA

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük