One Direction Hungary

Az első és egyetlen forrásod 2015 óta

mutasd a többit

Több, mint 100
magyar fordítás

Katt a képre a videó megtekintéséhez

EoMqnXAW8AIlVSV.jpg
EoMqng9W4AIqLxG.jpg
EoMqng8WEAA9V8p.jpg
EoMqng7XUAAvqC8.jpg
EoMqkQWW8AAQGU9.jpg
EoMqkQVXUAAMwNT.jpg
EoMqkQTXUAAHT_t.jpg
EoMpEBpXEAIsQ73.jpg
EoMpD6dW4AMkZIV.jpg
EoMpD5MXUAETbct.jpg
EoMpD_6XYAAW1Ur.jpg
EoMo0o2W8AICsOG.jpg
Meglepett vallomások

Két nap alatt sok minden történt, amire az ember felkapja a fejét. Niall például tegnapelőtt úgy döntött, hogy medencézik egy kicsit barátaival, a beleugrás pillanatát pedig megörökítve fel is tette Instagram fiókjára azzal a kérdéssel, hogy van-e ötlet, miért volt rossz ötlet, amit tett. Később egy kommentelőnek válaszolva elárulta, a heréi bánták a legjobban a nagy csobbanást.

Niallel kapcsolatban az is kiderült, hogy Shawn Mendesszel kapcsolatos híresztelések igazak róla, tehát valóban szeretne együtt dolgozni a két híresség és sokat beszéltek is már erről. A dolgot maga Shawn erősítette meg egy rádiós interjúban. Azt is elmondta Mendes, hogy ezt viszont nagyon nehéz összehozni, mert amikor Ő Londonban van, Niall Los Angelesben és fordítva.

Mark, a fiúk testőre is árulkodott, elmondta ugyanis, hogy nem egyszer fordult elő, hogy Niall az edzőteremben hagyta a golfütőjét. Az utolsó eset tegnap történt, Niallt pedig Instagrammon értesítette Mark, aki csak annyit mondott: Oh, ne már!

Ami a golfot illeti, az énekes jelenleg két meccsre van behirdetve. Szeptember 27-én a Ryder Cup keretein belül, illetve Október 6-9 között a Alfred Dunhill Links Bajnokságon fog pályára lépni, utóbbira Skóciában kerül sor.

És akkor térjünk át Harryre, aki még mindig nem bukkant fel sehol, azonban az emberek most is beszélnek róla. A Kings of Leon (egy zenekar) például bevallotta, hogy egyik találkozásukkor ellopták Harry gitárját, aki a mai napig nem tudja, hol van a hangszer. Azt nem tudni, hogy az énekes mit fog szólni ahhoz, hogy meglett a rég elveszett gitárja, azonban lehet, hogy már nem is hiányzik neki annyira, az eset ugyanis már nagyon régen történt.

Zayn és Gigi körül sem volt zökkenőmentes minden, Zayn mindenkit felvillanyozott, amikor bejelentette, hamarosan új dallal jelentkezik, amihez már forgatják a klipet is. Eközben Gigit letámadták, egy férfi taperolta le az utcán Milánóban, miközben Bella Hadiddal sétálgatott két divatbemutató között. A modellnek semmi baja sincsen, képes volt megvédeni magát, így egy ütéssel díjazta a cselekedetet. Az eset után csak annyit nyilatkozott: Annak a srácnak sok időbe fog telni, míg hálát ad a sorsnak, amiért Zayn nem volt ott…. Nos igen, valószínűleg Malik nem hagyta volna annyiban, hogy rátámadtak a barátnőjére.

Zayn egyébként az új dal mellett új könyvével is foglalkozik, amit már előrendelhettek ezen a linken.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük