One Direction Hungary

Az első és egyetlen forrásod 2015 óta

mutasd a többit

Több, mint 100
magyar fordítás

Katt a képre a videó megtekintéséhez

EoMqnXAW8AIlVSV.jpg
EoMqng9W4AIqLxG.jpg
EoMqng8WEAA9V8p.jpg
EoMqng7XUAAvqC8.jpg
EoMqkQWW8AAQGU9.jpg
EoMqkQVXUAAMwNT.jpg
EoMqkQTXUAAHT_t.jpg
EoMpEBpXEAIsQ73.jpg
EoMpD6dW4AMkZIV.jpg
EoMpD5MXUAETbct.jpg
EoMpD_6XYAAW1Ur.jpg
EoMo0o2W8AICsOG.jpg
Sztereotípiák a bandáról – miért?

Nem értem az emberiséget. Rengeteg embert ismertem meg életem során, köztük pedig mindenki, igen, MINDENKI hallgat One Directiont. Hazamegyek és látom, hogy az unokaöcsém Drag Me Down-t hallgat, elmegyek egy barátomhoz és látom, hogy az öccse a History-t énekli… Meglátogatom az egy éves keresztlányom és örömmel konstatálom, hogy elkezd nevetni, ha meghallja a fiúk bármelyik zenéjét. És ilyenkor valahogy jó érzés fog el, hogy igen, végre kezd Magyarország felhagyni ezzel a buzulás témával és elismerni, hogy egy csapat srác is tud jó zenét alkotni.

Aztán bekattan valami az embereknél. Ilyenkor mindig odamegyek hozzájuk és megkérdezem, hogy ezek szerint tetszik nekik a One Direction, és kijelentik, hogy nem. Hogy ők buzik. Hogy ők tehetségtelenek. Nem jók. És rájövök, hogy fogalmuk sincsen arról, hogy mit is hallgatnak igazából.

Ha nem tudnak arról, hogy ki az előadó, egy Justin Bieber dalt is az orruk alá tehetek, őszintén fogják véleményezni. Ha viszont elmondom, ki adta ki a szerzeményt, akkor már az agyuk úgy fogja fel, hogy amit mutatni fogok, csak rossz lehet, és a véleményük onnantól kezdve csak negatív.

Miért van ez? A bandáról alkotott sztereotípiák miatt a Directionerek mind hisztis tinilányok, ha pedig egy fiú szereti a bandát, akkor nem lehet más, csak homoszexuális. Holott apám, nagyapám, a legmenőbb gengszter az iskolában is ugyanúgy hallgatja őket, mint én.


A legjobban a Drag Me Down-nál vettem észre ezt. Sok feldolgozás készült belőle, és a rádiók is sokszor játsszák. Egyszer egy barátom bulijába mentem, kicsit késve, mert dugóba kerültem. Mikor beléptem, az előbb említett dal ment, csak éppen nem a banda énekelte, hanem egy másik srác, teljesen egyedül. Mindenki táncolt rá, sőt, énekelték, és a buli 70 %-a állítása szerint utálja a One Directiont. Kíváncsiságból rákérdeztem, mit hallgatunk és a válasz sosem az volt, hogy a 1D legújabb slágerét. A feldolgozást éneklő srác nevét, vagy éppen a nem tudom szavakat hallottam vissza, sosem a valóságot.

Tehát akkor az, hogy a világ szerint a banda szar, nem igaz, mert a dalukért odavannak. Akkor mi az, ami miatt még is így gondolkodik mindenki?

A kinézet? Igen, talán fiú szemmel tényleg puhány cerkáknak tűntek 2010-ben, ráadásul párosult mellé egy adag féltékenység is, hiszen mindenki csaját ellopták egyetlen mosollyal. Jogos a gyűlölet. A fiúk kipipálva! Na és ti, csajok? Ti miért nem szeretitek őket? Mert nektek nem jön be a kinézet? Na és, bevallom, nekem sem álomsrácok, de kérdem én, azért hallgatjuk a zenéjüket, mert jó srácok virítanak a borítón? Magyarán ha én felveszem a hangomat, ami nem szép és nem is tiszta, és ráteszem Harry Styles képét a lemez elejére, akkor te megveszed. Mert a külső jó. Ugyan már!

Másrészről, akik hallgatják a zenéjüket de a klipeket és úgy alapból a srácok létezését ignorálják, azok nem tudják, hogy néznek ki most. Mert igen, az öt év alatt egy kis izom és egy kis férfiasság is előtört mélyről, köszönhetően a pubertás kornak. És így már mondhatjuk, hogy nem puhány cerkák állnak a kamerák elé – bár még mindig azt gondolom, hogy a külső nem lényeges.


Mindenkivel megesett már – velem is – hogy egy cikizni próbáló “barát” felemlegette, hogy te szereted a One Directiont. Mind emlékszünk a reakciókra, ugye? Fintorok tömkelege és kritizálás mindenhol, hogy mégis hogy vagy képes olyan szennyet hallgatni! Én százával kapom ezeket, mert elismerem – oldalt vezetek róluk, szeretem a zenéjüket, de nem, nem ugornék a nyakukba, hogy vegyenek el és nincs teleplakátolva velük a szobám, bocsi. Mert itt egy újabb sztereotípia: A rajongók őrültek.

Nem mind! Kikérem magamnak, és még több millió lánynak a földön! A Directionerek nagy része normális, ugyanolyan jó fej, mint a rockot kedvelő, vagy éppen a rappet hallgató emberek többsége! A világ általánosít, ami nem tetszik. Igen, akadnak fanatikusok, akiket pszichológushoz kéne járatni, de ilyen nem csak ebben a fandomban létezik, hanem mindegyikben. Ha elmondom az embereknek, hogy szeretem a Tankcsapdát, a Rolling Stones-t, a Beatles-t, a The Fray-t, Caramelt, akkor csak bólintanak, talán mosolyognak és minden tökéletes. De ha hozzáteszem, hogy szoktam One Directiont is hallgatni, már fanatikus vagyok, aki mást se csinál, csak valamelyik arcképe előtt elégítem ki magam (bocsánat, ha most undorító voltam), és folyamatosan róluk ábrándozom, őket követem és minden másodpercben a banda valamelyik zenéjét dúdolom. Véletlen se lehet, hogy normális vagyok. Mert ez a sztereotípia túlnőtt rajtunk.

Ha össze lehetne foglalni ezt az egészet, azt mondanám, hogy nem az a ciki, ha szereted a bandát, hanem az, ha elismered. Az emberek saját maguknak hazudnak és állítják azt, hogy utálják őket, fúj, holott tudtukon kívül hallgatják a zenéjüket. Akadnak olyanok, akik azt mondják, hogy igen, ez a dal jó, de amúgy nem szeretem őket, mert ilyennel is találkoztam, és az ilyen embereket tisztelem, mert legalább van vér a pucájukban elismerni. Vannak olyanok is – ezeket hívom barátoknak -, akik leszarják, hogy mit szeretek, mert ismernek és tudják, hogy amúgy jófej vagyok. És hogyan védekezem azok ellen, akik a sztereotípiák által ítélkeznek felettem? Nos, mosolygok, megköszönöm a véleménynyilvánítást, és gondolatban megjegyzem, hogy még egy titkos rajongó, akinek nincs elég bátorsága elismerni, mit szeret.

“A stílus annyi, mint tudni, hogy ki vagy, hogy mit akarsz mondani, és fütyülni minden másra.” – Kim Cattrall

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük